Szeleste község
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Vas megye
Kistérség: Sárvári kistérség
Lakosság: 696 fő
Terület: 20.75 km2
Népsűrűség: 33,54 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 95
Fekvése
A Kőris patak közelében, Ölbő és Pósfa falvak szomszédságában, dombokkal határolt régen egyutcás falu.
Története
A település első okleveles említése 1270-ből származik. Ekkor még két különálló falu volt amit 1950-ben egyesítettek. Kezdetben Magyarszeleste és Németszeleste, majd az 1500-as évektől már Felső-, és Alsószeleste néven emlegetik.
1318-ban a Szelestey-család plébániatemplomot emeltet Magyarszelestén, Szent István első vértanú tiszteletére.
Az alsószelestei kastélyt 1855-ben szentgyörgyi Horváth Ádám építette a kastély tornyán lévő kronosztikon szerint. 1871-ben vette át a birtokot gróf Festetics Andor, aki már a következő évben megkezdte a kastélypark építését. 1926-ban a parkot arborétummá fejlesztette Baich Mihály. Ezidőtájt érte el a mai 13 hektáros területét.
Baich Mihály sírjaAz orosz megszállás és a kommunista diktatúra kezdetén Baich báró vagyonát is államosították, de a kastélyban lakhatott továbbra is, a falu népe nem bántotta. Aztán a Vas megyei pártszervek kilakoltatták, akkor a volt parádés kocsisa fogadta be, nála lakott évekig, majd 1955-ben, egy vasárnapi mise alatt otthon öngyilkos lett.
Az akkor már lakatlan kastély 1954-ben leégett. 1990-ben feljeződtek be a helyreállítási munkálatai, azóta az önkormányzat tulajdonában van.
Nevezetességei
Festetich kastély, Szeleste A kastély légifotója- Alsószelestei Szűz Mária neve templom
- Felsőszelestei Szent József templom
- Arborétum
- Festetics-kastély
- Termálfürdő
- Áthalad rajta az országos kéktúra.
Oktatás
Egy óvodája és egy általános iskolája van. Az általános iskola alsó tagozata a szomszédos Ölbő községben van. A másik szomszédos Pósfáról is ide járnak a gyerekek.
Következő községek
Szelevény | Szellő | Szemely | Szemenye | Szemere | Szendehely | Szendrő | Szendrőlád | Szenna | Szenta | Szentantalfa | Szentbalázs | Szentbékkálla | Szentborbás | Szentdénes | Szentdomonkos | Szente | Szentegát | Szentendre | Szentes | Szentgál | Szentgáloskér | Szentgotthárd | Szentgyörgyvár | Szentgyörgyvölgy | Szentimrefalva | Szentistván | Szentistvánbaksa | Szentjakabfa | Szentkatalin | Szentkirályszabadja | Szentkozmadombja | Szentlászló | Szentliszló | Szentlőrinc | Szentlőrinckáta | Szentmártonkáta | Szentpéterfa | Szentpéterfölde
További községek
Kapoly | Viszák | Tiszadorogma | Szakály | Téglás | Tornaszentandrás | Bugyi | Adorjánháza | Máriakálnok | Hévízgyörk | Tiszaszőlős | Zsennye | Felsőszentmárton | Andornaktálya | Kaposújlak | Bélmegyer | Agyagosszergény | Mogyoród | Őr | Bagamér | Zákány | Vízvár | Ág | Kelemér | Felpéc | Pázmánd | Tótújfalu | Kenéz | Tornaszentjakab | Pilisjászfalu | Doba | Cibakháza | Kunfehértó | Dabrony | Annavölgy | Vönöck | Folyás | Tófalu | Hegymeg | Ábrahámhegy | Újireg | Mezőgyán | Petrikeresztúr | Tiszavalk | Szilvágy | Fony | Bátaszék | Kisszentmárton | Tiszaadony | Boconád
